Cs. Kottra Györgyi, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusa előadásában azt mutatta be, hogy a Magyar Királyi Hadsereg tagjai és vezetése hogyan visszonyult a két világháború között a Kapisztrán-kultuszhoz s a többi patrónus szent tiszteletéhez. A középkori hagyományokkal ellentétben az állandó hadsereg megszilárdulásával a szentek tisztelete, legalábbis szolgálati szabályzatban rögzítve, nem élt tovább. Mária tisztelete azonban töretlenül megőrződött. Az 1920-as években a Horthy környezetéhez tartozó Zadravetz István ferences szerzetes, tábori püspök – aki egyébként Horthyt többször kimondva új Hunyadi Jánosnak, magát pedig kimondatlanul is Kapisztrán Jánosnak tekintette – vetette fel, hogy a nemzeti hadsereg főpatrónusa Kapisztrán János legyen. A hadsereg vezetése azonban, hivatkozva Szent Istvánra, Magyarország védőszentjére és égi patrónájára, Szűz Máriára, valamint a református egyház erősödő tiltakozására és az esetleges jugoszláv ellenállásra nem támogatta a törekvést, csupán a helyőrségi templomnak és terének átnevezéséhez járult hozzá. Amikor azonban a templomszentelésre került a sor, attól a hadsereg hivatalosan elhatárolódott, az oltárkép fölszentelése pedig, mivel azon Hunyadi és Kapisztrán társaságában Horthy, Prónay és Zadravetz is megjelent, közbotrányba fulladt.

A Kapisztrán-kultusz bevezetésére tett sikertelen kísérlet fölébresztette a hadsereg igényét a patrónus szentek és példaképek kijelölésére. Így 1930-ban rendelkezés született a honvédség alakulatainak nevéről – Kapisztrán nevét a 4. honvéd kerékpáros zászlóalj kapta, amely harckocsizó alakulattá történő átalakulásakor csapatjelvényként megtartotta Szent János attribútumát. 1933-ban a HM memorandumba foglalta, hogy nem támogatja (igaz, nem is tiltja) a fegyvernemi védőszentek ünnepeinek megtartását.